Kertesz Akos – författare

A hatvanas évek elején feltűnt írónemzedék egyik legkiválóbb tagja, a Sikátor, a Makra, a Névnap szerzője – pályafutása során első ízben – bűnügyi regénnyel, vérbeli magyar krimivel jelentkezik. A gyűlölet ára igazi főhőse nem az áldozat, a maga ellen annyi indulatot kiváltó zsibpiaci hiéna. A történet legmélyebben rejlő feszültségét a cigány származású nyomozóhadnagy személye rejti, akinek egy felerősödött előítéletekkel terhes világban kellene megtalálnia az igazi gyilkost. A napjainkban játszódó, sokszálú, izgalmas cselekmény minden újabb fordulata meglepő, mert anyagi érdek éppúgy motiválhatta a bűntettet, mint az áldozat feleségének szexuális étvágya. Jellegzetes tünet, hogy a gyanúsítottak nem is legelső sorába tartozó cigány férfi ellen már-már meg is konstruáltatik a vád. A vele azonos származású nyomozónak még az elfogultságára történő célozgatásokkal is meg kell küzdenie, s amikorra kiderítené az igazságot, a történet nem sejthető, fura csattanóval zárul: a valódi gyilkos is cigány…

Kertész Ákos (Budapest, 1932. július 18. – ) magyar író, filmdramaturg. 1950-ben érettségizett. Polgári származása miatt nem vették fel az egyetemre, ezért tizenkét évig autókarosszéria lakatosként dolgozott. 1958-ban jelent meg az első novellája, melynek köszönhetően minisztériumi ösztöndíjjal bekerülhett a bölcsészettudományi karra, harminc évesen. Ezután a MAFILM-nál helyezkedett el. Dramaturgként, forgatókönyv- és dialógusíróként dolgozott. 60 évesen nyugdíjba ment, máig a filmszakmában dolgozik.  1994–97 Az Élet és Irodalom szerkesztője és főmunkatársa volt. Számtalan forgatókönyvet és tévéjátékot írt regényeiből.  Első novelláskötete 1962-ben, első regénye, a Sikátor, 1964-ben jelent meg. A Makra (1971) című regényét tizenegy nyelvre fordították le.

A tündérmese nem más, mint tündérekről szóló mese, s Tündérország a tündérek mesebeli, csodás szépségű országa. Kertész Ákos három története más és más (egyáltalán nem mesebeli és csodás szépségű) helyszínen s korszakokban játszódik: az első Oroszországban, a minszki kormányzóság vitjebszki járásának városkájában, Rogacsovban, ahol valójában Koppel, a mesüge pék a tündér. Csengődi Böbe, egykori színházi súgónő is az, de ő elmeséli „Ákoskámnak”, hogy az igazi tündér azért a férje, Steiner úr volt, aki mint büfés és kellékes, az ötvenes évek legelején megmentett egy politikai szempontból rizikós előadást, s azzal együtt annak minden résztvevőjét. És tündér Mókuci is, változó korunk felemás hőse, a rendőrből pandúrrá s egyúttal betyárrá lett police-vállalkozó, aki pénzért piszkos ügyekbe keveredik. Gyerekrablást vállal, ám a bűnügy örökbefogadással végződik. S hogyan kell tündérmesét írni? A történeteket ott kell befejezni, ahol még minden jó.

Mi az, hogy volt, mi az, hogy szerettem, hülye vagy, kisfiam, máris múlt időben beszélsz róla, máris eltemeted? Akkor biztosan meghal! Minél többen szorítanak valakiért, annál biztosabb, hogy túléli. A szeretetnek ereje van, olyan, mint a gondolatátvitel. Ha szorítasz érte, az erőt ad neki, az antennái veszik, mint egy rövidhullámú titkos rádióadást, hogy szurkolsz érte, és akkor tudja, hogy nem okozhat csalódást a kisöccsének, aki hisz benne, ahogy a focista is tudja, hogy nem okozhat csalódást a szurkolónak, aki hisz benne, és belövi a dugót, hát így tudja a Jancsi is, hogy nem patkolhatok el, mert nem okozhatok a Géza öcsémnek csalódást, haza kell jönnöm győztesen! Stimmt?

Kertész Ákos (Budapest, 1932. július 18. – ) magyar író, filmdramaturg. 1950-ben érettségizett. Polgári származása miatt nem vették fel az egyetemre, ezért tizenkét évig autókarosszéria lakatosként dolgozott. 1958-ban jelent meg az első novellája, melynek köszönhetően minisztériumi ösztöndíjjal bekerülhett a bölcsészettudományi karra, harminc évesen. Ezután a MAFILM-nál helyezkedett el. Dramaturgként, forgatókönyv- és dialógusíróként dolgozott. 60 évesen nyugdíjba ment, máig a filmszakmában dolgozik.  1994–97 Az Élet és Irodalom szerkesztője és főmunkatársa volt. Számtalan forgatókönyvet és tévéjátékot írt regényeiből.  Első novelláskötete 1962-ben, első regénye, a Sikátor, 1964-ben jelent meg. A Makra (1971) című regényét tizenegy nyelvre fordították le. Családi ház manzárddal „Burián Károly főművezető és háztulajdonos munkához látott. Mindenekelőtt kivitte a Trabantot a garázsból, mert a Trabant Istié. Az udvaron fölcsapta a gépháztetőt, kicsavarta a tanksapkát. Majd visszatért a garázsba, fogta a marmonkannát, keresett egy megfelelő méretű gumicsövet, hogy a keveréket a Trabant tankjából a kannába átszívhassa, azzal megöntözze a ház négy sarkát, a házat fölgyújtsa, majd visszamenvén a házba, ott vesszen a lángok közt maga is.” Miképp jutott idáig Burián Károly, kinek pedig mindenkor a legnemesebb jó szándék irányította minden cselekedetét? Hogy kerülhetett a kétségbeesésnek e sötét bugyrába? Erre a kérdésre kíséreltünk meg választ adni szerény krónikánkkal, melyben megpróbáltuk utólag földeríteni és számba venni mindazon eseményeket, melyek a jobb sorsra érdemes főművezetőt e szomorú helyzetbe sodorták, s egyben tudósítani arról is, hogy a föntebb vázolt komor elhatározás után hősünk útja merre vezetett, s vezetett-e még egyáltalán valahová. Hőseinknek – úgymint Burián Károly főművezetőnek, az ő bájos és fiatal feleségének, két kicsiny gyermeke anyjának, Erzsikének, kinek sötét pillák árnyalják mély tűzű, szürke szemét, az apátlan-anyátlan-szállástalan Göncöl Pálnak, volt alkoholistának és matematikai zseninek s a haladó szellemű hajadonnak, Maglódi Annamáriának, továbbá Angélának, Erzsike szomszédasszonyának és kedvenc barátnőjének s a többieknek, kiket helyszűke miatt nem áll módunkban fölsorolni – sorsáról mindenkor pontos, tárgy- és dokumentumszerű leírást próbáltunk közreadni az itt következő lapokon, megkíséreltük föltárni az emberi cselekedetek rugóit és indítékait; fölkutattuk a múltnak ködbe vesző tájait, bebarangoltuk annak gazverte, kanyargós ösvényeit is, amidőn úgy látszott, hogy hőseink jelenbeli döntéseit a múltnak már-már feledésbe merülő eseményei, emlékei és élményei befolyásolhatták. Hőseink viselt dolgait azonban sem el-, sem megítélni nem akartuk, híven azon meggyőződésünkhöz, hogy ezzel a krónikás átlépné illetékessége határait. Az ítélkezésnek felelősségteljes, ám egyben örömteli tisztét ily módon az Olvasóra testálván, ajánlja magát az Olvasó jóindulatába – az alább következő történetet az Olvasó okulására, és (szeretné remélni) szórakozására lejegyző – KRÓNIKÁS