Peter Ortutay – författare
52 kr
Läs direkt efter köp
Scott Fitzgerald munkássága, amit a jól fizető népszerű folyóiratoknak az elbeszélések tucatjaival való ellátása érdekében végzett, írói pályafutásának egyik legfélreértettebb aspektusa. A Postnak és a versenytársainak végzett munkája nem csak egyszerű szellemi napszámos munka volt. Ezek a folyóiratok a legmagasabb szintű profi módon megírt műveket kapták, amit csak pénzért meg lehetett vásárolni. A Posthoz sorban álltak a jobbnál jobb írók, hogy kiadhassák műveiket, és Fitzgerald volt az egyik legsikeresebb. A beküldött szépirodalmi művek csak kemény és igényes munka révén jöhettek létre. Fitzgerald rendkívül erős mezőnyben méltó versenytársak ellenében volt kénytelen kiállni a pástra. Valamivel később, amikor már nehezére esett Post elbeszéléseket írnia, megjegyezte: „Sok érzést kellett kicsikarni magamból – százhúsz elbeszélés. Nagy árat fizettem érte, Kiplinggel és az összes többivel, mert volt belőlem még egy kis csepp valami – nem vér, nem könny, nem az én magom, hanem valami sokkal erősebb ezeknél, minden egyes elbeszélésemben az extra, ami csak az enyém volt.” A piac követelményeinek megfelelően Fitzgerald briliáns történeteket írt. És ami még ennél is több, sikerült elkerülnie bizonyos szerkesztői előírásokat is – nevezetesen a kötelező happy endet, amit gyakran módosított bizonyos baljós happy endre. De lehet, hogy az ilyen előírások nem is igazán zavarták, mert a durva beszéd és a szókimondó nemiség, mint írót, sosem vonzotta igazán.
Az Egy csöppnyi Édenben a legtöbb Post elbeszélés minden szentimentális elképzelésen túlmenően megérdemli az újrakiadást saját irodalmi érdemeiért is; három pedig, az Úszók, Egy új lap, valamint a Milyen szép pár, jelentős irodalmi műalkotásnak tekinthető. Az Úszók, bár egy kicsit túlcifrázza az eseményeket és a megoldás is eléggé valószínűtlennek látszik, a fent említett „kifelejtett” elbeszélések közül talán a legjobb. Fitzgerald úgy nyilatkozott róla, hogy „ez a legkeményebb történet, amit valaha is írtam, túl hosszú+nem is kielégítő.” Ugyanakkor a lehető legjobban írja meg benne, hogyan is érez Amerika iránt a megszakításokkal öt évig is tartó hazátlanság után. Amerikát magasztaló szavait még azok is gyakran idézik, akik nem is olvasták ezt az elbeszélést. Különösen érdekes az Úszókban az, hogy Fitzgerald újradefiniálja a Stein – Hemingway féle „elveszett nemzedék” kifejezést, ami alatt ő a háború előtti nemzedéket érti. A Fitzgerard pályafutására jellemző iróniák közül az egyik legtipikusabb, hogy ez a hazafiasnak nevezhető történet a háborús nemzedékbe vetett hitével és annak kijelentésével, hogy „Amerika legjobbjai a világ legjobbjai voltak,” közvetlenül az előtt jelent meg, hogy 1929 októberében beütött a krach.
104 kr
Läs direkt efter köp
Amikor elhatároztam, hogy lefordítom azt a Fitzgerald elbeszéléseket tartalmazó kötetet, melynek eredeti angol nyelvű címe THE PRICE WAS HIGH. THE LAST UNCOLLECTED STORIES OF F. SCOTT FITZGERALD, nagy fába vágtam a fejszémet. Nemcsak azért mivel az ott található elbeszélések oldalainak száma több mint 780, hanem sok minden másért is. Ez a figyelemre méltó nagy munka azokat a Fitzgerald elbeszéléseket foglalja magába, melyek a szerző életében nem kerültek kötet formájában az olvasóközönség elé. Matthew J. Bruccoli professzor, a jeles Fitzgerald életrajzíró és kutató gyűjtötte össze ezeket a történeteket különböző régi folyóiratok megsárgult lapjairól, és adta közre a fenti címmel 1979-ben. Azért, hogy ne sértsek szerzői jogot, az ebben a kötetben szereplő valamennyi Fitzgerald elbeszélést az interneten közkincsként (public domain) elérhető és az általam is jelzett weboldalakról gyűjtöttem össze és fordítottam le. Ugyanezen okból nem közlöm viszont Bruccoli professzor szerzői előszavát, mely egyelőre még nem tekinthető közkincsnek. Kommentárjait azonban – az eredeti szöveg tartalmának egyszerűsítésével – a magyar olvasó elé tárom.
Bruccoli professzor F. Scott Fitzgerald szavait idézve adta ennek a kötetnek a THE PRICE WAS HIGH címet. Persze így az a kérdés is felmerül, hogy milyen elgondolás vezette Bruccolit, mi is az a magas ár, amiről itt szó van, és ki kinek fizette meg, tartozott vele. A kötet kiadója, vagyis Bruccoli, ezt úgy magyarázza, hogy a lapszerkesztők és kiadók nagy árat fizettek az állandó pénzzavarral küszködő szerzőnek a kapott novellákért, és meg is írja kommentjeiben tudós pontossággal, hogy mennyit, ugyanakkor ezért a pénzért a szerző Fitzgerald is szó szerint a vérével és verejtékével fizetett. Szüntelenül dolgozott és ontotta elbeszéléseit akkor is, amikor már valóban úgy érezte, hogy vége, nincs tovább, nincs több erő benne, inkább feladja. De mégsem adta fel, mert kellett a pénz. Hogy mire, azt azok, akik ismerik egy kicsit is az író életét, jól tudják: a már megszokott, mondjuk azt, hogy luxuséletforma fenntartására, a feleség, Zelda drága klinikákon való gyógykezelésére, lányának, Scottie-nak előkelő elit iskolákban való neveltetésére. Az, hogy ez a kettő, mármint a feleség gyógykezelése és lányának iskoláztatása állami intézményekben történjen, Fitzgeraldnál fel sem merült. Ha nem volt pénze, előleget kért Harold Obertől vagy Maxwell Perkinstől, a kiadójától, ill. szerkesztőjétől. És aztán törlesztett. Sokszor vérrel, verejtékkel megírt műveivel, melyek közül lehet, hogy nem mindegyik Nobel-díjra érdemes remekmű, de mindenképpen figyelemre méltó valamennyi. Akkor is, ha nem éri el mindig a Fitzgeraldtól megszokott magas szintet.