Francis Scott Fitzgerald összes elbeszélései II.

Az én „Fitzgerald-összesem” első kötetének utolsó elbeszélése A jégpalota volt, a huszadik. Így időrendben a huszonegyedik a Majális New Yorkban (May Day), ami tulajdonképpen, nem is elbeszélés, hanem már majdnem egy egész regény, de annak azért rövid lenne. Ezért szaknyelven „csak” kisregénynek mondjuk.

Az eredeti címe – a May Day – mélyen szimbolikus. Először is általános tavaszi népünnepélyt jelent az egész északi féltekén. Sok kultúrában is hagyományos tavaszi ünnep a május elseje, a majális. Táncolnak, énekelnek, sütnek, főznek, örvendeznek ezen a napon az emberek. A nemzetközi munkásmozgalom napjaként is méltatják, méltatták nálunk, Magyarországon is, de csak a tizenkilencedik század végétől a chicagói Haymarketben kirobbant véres események nyomán, de ez az ünnepnap nem azonos a hagyományos májusi népünnepélyekkel. Ennek az elbeszélésnek a háttere viszont az 1919 évi májusi zendülés Ohióban, melynek következtében két ember meghalt és vagy százat letartóztattak. A zendülés politikai jellegű volt: a tiltakozók egy csoportja piros zászlókkal akart felvonulni. Ezt az eseményt követően az Egyesült Államokban általános lett a kommunizmus terjeszkedésétől való félelem, ami aztán erősen beárnyékolta az amerikai történelmet az elkövetkező évtizedekben. Az író ennek is hangot ad kisregényében. 1919. május elsején, azon a napon, amikor a Fitzgerald elbeszélésében történtek elkezdődtek, kommunistaellenes tűntetések vagy lázongások voltak több amerikai nagyvárosban. New Yorkban katonák és tengerészek támadták meg a szocialista The Call újság irodáit a Negyedik Avenue 112-ben. Az egyik újságíró huszonöt láb magasból kiugrott az ablakon, hogy az inzultust elkerülje, és meghalt. A lap tizenegy munkatársa sérült meg komolyabban. Ugyanakkor Fitzgerald rámutat az „elveszett nemzedék” helyzetére is és szembehelyezi a tavaszvárást, egy új életforma (a dzsesszkorszak) kezdetét e nemzedék lelki állapotával, kilátástalanságával, mely elől nem egy fiatal csak a halálba való menekülésben látott kiutat. Ilyen értelemben az eredeti cím nemcsak, sőt egyáltalán nem munkásmozgalmi eseményekre utal, hanem sok minden másra. Ezért is cseréltem fel B. Nagy László korábbi fordításának címét (Május 1 New Yorkban) ezzel: Majális New Yorkban. A szerző egyébként így vall erről a történetről: „Ez a kissé komor mese, mely a Smart Set-ben jelent meg 1920.július havában, azokról az eseményekről kíván beszámolni, melyek az ezt megelőző év tavaszán történtek New Yorkban. Mind a három eset nagy hatás gyakorolt rám. Az események tulajdonképpen nem is függtek össze egymással, legfeljebb csak annyiban, hogy akkor tavasszal kezdődött egy általános hisztéria, mely a dzsesszkorszaknak volt a beharangozója. Ám ebben az elbeszélésben megpróbáltam – tartok tőle, sikertelenül – mégis összefüggően ábrázolni őket, hogy az akkori New York-i fiatalok legalább egyike fel tudja fogni, mi is történt ténylegesen azokban a keserves hónapokban.”

A Nagyobb gyémánt, mint a Ritz úgyszintén Fitzgerald halhatatlan kisregényeinek egyike. A saját mondanivalóm helyett inkább újfent a szerzőt idézem: „ A Nagyobb gyémánt, mint a Ritz, melyet az elmúlt nyáron hozott le a Smart Set, csupán csak azért született, mert a megírása kimondottan elszórakoztatott. Akkoriban épp abban az általam szokvány hangulatomban voltam, amikor is az ember a legnagyobb luxusra vágyik, és a történet valahogy úgy is kezdődik, hogy megpróbálja kielégíteni az ilyen képzeletbeli táplálék iránti vágyakozásomat. Egy közismert kritikusnak úgy tetszett, hogy ezt a szertelenségemet valahogy jobban kedveli, mint bármi mást, amit eddig írtam. Nekem személyesen jobban tetszik a Kalóz a szigeten (Offshore Pirate), de hogy – nem egészen pontosan – Lincoln szavaival éljek, „ha az ilyesmit szereted, akkor ez valószínűleg olyasmi, amit szeretsz.”

A Benjamin Buttonról pedig a szerző így vall: „ Ez az elbeszélés Mark Twainnek egy mondása nyomán keletkezett. Az író állítólag egyszer azt találta mondani, hogy milyen kár, hogy az élet jobbik része az elejére, míg a rosszabbik a végére esik. Az, hogy megpróbáltam ezt a gondolatot egy teljesen normális világban egy emberi élettel illusztrálni, talán nem is a legjobb megoldás. Néhány héttel az elbeszélés befejezése után egy majdnem hasonló történettel találkoztam Samuel Butler Jegyzeteiben is. Az elbeszélést tavaly nyáron a Collier közölte, és ez arra indított egy névtelen olvasót Cincinnatiból, hogy megírja nekem a következő csodálatos levelet: „Uram, a Collier-ben olvastam Benjamin Button történetét, ahogy asztat maga megírta, és szeretném közölni, hogy asszem, mint elbeszélésírónak magának a bolondok házában volna a heje. Sok lökött alakkal találkoztam már az életben, de az összes lököttek közül maga a leglököttebb. Magára kár még eszt a kis darab papírt is pazarolni, de nem tudtam megállni. Muszály volt eszt magának megírnom.”

A Téli álmokban Dexter, akárcsak Gatsby, egészen lentről indul, és azért kénytelen lemondani a boldogságról, mert egyetlen szerelme, Jones kisasszony, akárcsak A nagy Gatsby Daisy-je, elkényeztetett gazdag úrilány és képtelen felismerni az igazi érzést, nem tud vele élni, ezért el is játssza. Akárcsak Fitzgerald több más elbeszélésében és A nagy Gatsbyben, ez a történet is egy fiatalember lelkivilágát elemzi, akinek vágyai (álmai) egybefonódnak egy önző gazdag lány szeszélyeivel. A vége nem tragédia ugyan, de nem is happy end. 

A Kocka, bokszer és gitár szintén egy fiatalemberről szól, a neve Jim Powell, aki otthagyja szülőföldjét ott lent Délen, és Északra megy szerencsét próbálni. Ott fent Északon, pontosabban New Jersey-ben egy Amanthis Powell nevezetű fiatal hölggyel fut össze, akit Jim eleinte félreismer: egyszerű lánynak tartja, de megígéri, hogy társasági dámát farag belőle. Amanthis persze nem szorul ilyesmire. Inkább fordítva. És amikor Jim felismeri az északiak hideg é számító önző világát, hátat fordít nekik, és akárcsak Sally Carrol A jégpalotában, hazamegy déli hazájába. Egyike az 1921-1922-ben írt Gatsby témájú történeteknek, melyekben Fitzgerald szemmel láthatóan a későbbi, azaz az 1924-ben regénnyé formált anyaggal kísérletezik. Bár komikus elemekkel átszőve a Kocka mégis az az ismerős Fitzgerald téma, melyben a gazdagok szívtelenségét mutatja. Amanthis megjegyzése az előkelőek körén kívül álló Jim Powellnek – „jobb vagy, mint itt ezek összesen” – előre vetíti Nick Carraway-nek azt a felismerését, hogy Gatsby „felér ezzel az egész bandával.” Egy másik örökké visszatérő téma, mely ebben az elbeszélésben is jelen van, a Dél és az Észak közti gazdasági és kulturális szembenállás. 

A Diamond Dick és az asszony első törvénye (Diamond Dick and the First Law of Woman) című elbeszélést Fitzgerald 1923 decemberében írta Great Neckben. A Hearst’s International Magazine 1.500 dollárt fizetett érte. Fitzgerald arra számított, hogy a Saláta (The Vegetable, From the President To the Postman) című vígjátéka kasszasiker lesz, neve bekerül a drámairodalomba, és megszűnnek anyagi gondjai. Rosszul számított. A darab már a bemutatón nagyot bukott. Ezért kénytelen volt elbeszéléseket írni, hogy szabaduljon adósságaitól. 1923 novembere és 1924 áprilisa között tíz remek kis elbeszélés került ki a keze alól: Ezekből hat a THE PRICE WAS HIGH kötetben is szerepel. A pénz, amit kapott ezekért a történetekért, nem volt kevés: elég volt ahhoz, hogy1924-ben főúri módon nyaraljon a Riviérán. Itt vágott bele írói csúcsteljesítményébe, A nagy Gatsbybe.