Ortutay Peter – författare

Az én „Fitzgerald-összesem” első kötetének utolsó elbeszélése A jégpalota volt, a huszadik. Így időrendben a huszonegyedik a Majális New Yorkban (May Day), ami tulajdonképpen, nem is elbeszélés, hanem már majdnem egy egész regény, de annak azért rövid lenne. Ezért szaknyelven „csak” kisregénynek mondjuk.

Az eredeti címe – a May Day – mélyen szimbolikus. Először is általános tavaszi népünnepélyt jelent az egész északi féltekén. Sok kultúrában is hagyományos tavaszi ünnep a május elseje, a majális. Táncolnak, énekelnek, sütnek, főznek, örvendeznek ezen a napon az emberek. A nemzetközi munkásmozgalom napjaként is méltatják, méltatták nálunk, Magyarországon is, de csak a tizenkilencedik század végétől a chicagói Haymarketben kirobbant véres események nyomán, de ez az ünnepnap nem azonos a hagyományos májusi népünnepélyekkel. Ennek az elbeszélésnek a háttere viszont az 1919 évi májusi zendülés Ohióban, melynek következtében két ember meghalt és vagy százat letartóztattak. A zendülés politikai jellegű volt: a tiltakozók egy csoportja piros zászlókkal akart felvonulni. Ezt az eseményt követően az Egyesült Államokban általános lett a kommunizmus terjeszkedésétől való félelem, ami aztán erősen beárnyékolta az amerikai történelmet az elkövetkező évtizedekben. Az író ennek is hangot ad kisregényében. 1919. május elsején, azon a napon, amikor a Fitzgerald elbeszélésében történtek elkezdődtek, kommunistaellenes tűntetések vagy lázongások voltak több amerikai nagyvárosban. New Yorkban katonák és tengerészek támadták meg a szocialista The Call újság irodáit a Negyedik Avenue 112-ben. Az egyik újságíró huszonöt láb magasból kiugrott az ablakon, hogy az inzultust elkerülje, és meghalt. A lap tizenegy munkatársa sérült meg komolyabban. Ugyanakkor Fitzgerald rámutat az „elveszett nemzedék” helyzetére is és szembehelyezi a tavaszvárást, egy új életforma (a dzsesszkorszak) kezdetét e nemzedék lelki állapotával, kilátástalanságával, mely elől nem egy fiatal csak a halálba való menekülésben látott kiutat. Ilyen értelemben az eredeti cím nemcsak, sőt egyáltalán nem munkásmozgalmi eseményekre utal, hanem sok minden másra. Ezért is cseréltem fel B. Nagy László korábbi fordításának címét (Május 1 New Yorkban) ezzel: Majális New Yorkban. A szerző egyébként így vall erről a történetről: „Ez a kissé komor mese, mely a Smart Set-ben jelent meg 1920.július havában, azokról az eseményekről kíván beszámolni, melyek az ezt megelőző év tavaszán történtek New Yorkban. Mind a három eset nagy hatás gyakorolt rám. Az események tulajdonképpen nem is függtek össze egymással, legfeljebb csak annyiban, hogy akkor tavasszal kezdődött egy általános hisztéria, mely a dzsesszkorszaknak volt a beharangozója. Ám ebben az elbeszélésben megpróbáltam – tartok tőle, sikertelenül – mégis összefüggően ábrázolni őket, hogy az akkori New York-i fiatalok legalább egyike fel tudja fogni, mi is történt ténylegesen azokban a keserves hónapokban.”

A Nagyobb gyémánt, mint a Ritz úgyszintén Fitzgerald halhatatlan kisregényeinek egyike. A saját mondanivalóm helyett inkább újfent a szerzőt idézem: „ A Nagyobb gyémánt, mint a Ritz, melyet az elmúlt nyáron hozott le a Smart Set, csupán csak azért született, mert a megírása kimondottan elszórakoztatott. Akkoriban épp abban az általam szokvány hangulatomban voltam, amikor is az ember a legnagyobb luxusra vágyik, és a történet valahogy úgy is kezdődik, hogy megpróbálja kielégíteni az ilyen képzeletbeli táplálék iránti vágyakozásomat. Egy közismert kritikusnak úgy tetszett, hogy ezt a szertelenségemet valahogy jobban kedveli, mint bármi mást, amit eddig írtam. Nekem személyesen jobban tetszik a Kalóz a szigeten (Offshore Pirate), de hogy – nem egészen pontosan – Lincoln szavaival éljek, „ha az ilyesmit szereted, akkor ez valószínűleg olyasmi, amit szeretsz.”

A Benjamin Buttonról pedig a szerző így vall: „ Ez az elbeszélés Mark Twainnek egy mondása nyomán keletkezett. Az író állítólag egyszer azt találta mondani, hogy milyen kár, hogy az élet jobbik része az elejére, míg a rosszabbik a végére esik. Az, hogy megpróbáltam ezt a gondolatot egy teljesen normális világban egy emberi élettel illusztrálni, talán nem is a legjobb megoldás. Néhány héttel az elbeszélés befejezése után egy majdnem hasonló történettel találkoztam Samuel Butler Jegyzeteiben is. Az elbeszélést tavaly nyáron a Collier közölte, és ez arra indított egy névtelen olvasót Cincinnatiból, hogy megírja nekem a következő csodálatos levelet: „Uram, a Collier-ben olvastam Benjamin Button történetét, ahogy asztat maga megírta, és szeretném közölni, hogy asszem, mint elbeszélésírónak magának a bolondok házában volna a heje. Sok lökött alakkal találkoztam már az életben, de az összes lököttek közül maga a leglököttebb. Magára kár még eszt a kis darab papírt is pazarolni, de nem tudtam megállni. Muszály volt eszt magának megírnom.”

A Téli álmokban Dexter, akárcsak Gatsby, egészen lentről indul, és azért kénytelen lemondani a boldogságról, mert egyetlen szerelme, Jones kisasszony, akárcsak A nagy Gatsby Daisy-je, elkényeztetett gazdag úrilány és képtelen felismerni az igazi érzést, nem tud vele élni, ezért el is játssza. Akárcsak Fitzgerald több más elbeszélésében és A nagy Gatsbyben, ez a történet is egy fiatalember lelkivilágát elemzi, akinek vágyai (álmai) egybefonódnak egy önző gazdag lány szeszélyeivel. A vége nem tragédia ugyan, de nem is happy end. 

A Kocka, bokszer és gitár szintén egy fiatalemberről szól, a neve Jim Powell, aki otthagyja szülőföldjét ott lent Délen, és Északra megy szerencsét próbálni. Ott fent Északon, pontosabban New Jersey-ben egy Amanthis Powell nevezetű fiatal hölggyel fut össze, akit Jim eleinte félreismer: egyszerű lánynak tartja, de megígéri, hogy társasági dámát farag belőle. Amanthis persze nem szorul ilyesmire. Inkább fordítva. És amikor Jim felismeri az északiak hideg é számító önző világát, hátat fordít nekik, és akárcsak Sally Carrol A jégpalotában, hazamegy déli hazájába. Egyike az 1921-1922-ben írt Gatsby témájú történeteknek, melyekben Fitzgerald szemmel láthatóan a későbbi, azaz az 1924-ben regénnyé formált anyaggal kísérletezik. Bár komikus elemekkel átszőve a Kocka mégis az az ismerős Fitzgerald téma, melyben a gazdagok szívtelenségét mutatja. Amanthis megjegyzése az előkelőek körén kívül álló Jim Powellnek – „jobb vagy, mint itt ezek összesen” – előre vetíti Nick Carraway-nek azt a felismerését, hogy Gatsby „felér ezzel az egész bandával.” Egy másik örökké visszatérő téma, mely ebben az elbeszélésben is jelen van, a Dél és az Észak közti gazdasági és kulturális szembenállás. 

A Diamond Dick és az asszony első törvénye (Diamond Dick and the First Law of Woman) című elbeszélést Fitzgerald 1923 decemberében írta Great Neckben. A Hearst’s International Magazine 1.500 dollárt fizetett érte. Fitzgerald arra számított, hogy a Saláta (The Vegetable, From the President To the Postman) című vígjátéka kasszasiker lesz, neve bekerül a drámairodalomba, és megszűnnek anyagi gondjai. Rosszul számított. A darab már a bemutatón nagyot bukott. Ezért kénytelen volt elbeszéléseket írni, hogy szabaduljon adósságaitól. 1923 novembere és 1924 áprilisa között tíz remek kis elbeszélés került ki a keze alól: Ezekből hat a THE PRICE WAS HIGH kötetben is szerepel. A pénz, amit kapott ezekért a történetekért, nem volt kevés: elég volt ahhoz, hogy1924-ben főúri módon nyaraljon a Riviérán. Itt vágott bele írói csúcsteljesítményébe, A nagy Gatsbybe.

A Fitzgerald összes elbeszéléseinek általam összeállított harmadik kötete a következő elbeszéléseket tartalmazza. (Igyekeztem a kronológiai sorrendet betartani, de ez különböző okokból kifolyólag nem mindig sikerül): 

1924-ben Fitzgerald még képes volt családi problémáit úgy kezelni, hogy egyszerűen „pénzcsináló” humoros elbeszéléseket írt belőlük. Így a Rag Marin Jones és a walesi herceg III. Kötet szemmel látható megismétlése annak, amit a Kalóz a szigeten mesél: egy gazdag fiatalember azzal nyeri el egy unatkozó dúsgazdag örökösnő kezét, hogy színjátékot rendez neki.

Az egy éjszaka alatt megírt Babazsúr egy roppant egyszerűnek látszó kis történet arról, hogy miért veszett össze két szomszédos házaspár egy gyerekzsúr miatt.

A Kidobott pénz (The Penny Spent) is egy olyan elbeszélés, mely azt mondja el, hogy a pénznek, vagy a vagyonnak semmi köze sincs az igazi nagy szerelemhez. Ez is többször ismétlődő téma Fitzgeraldnál. Lásd például a Rags Martinn Jones-t. A Saturday Evening Postban jelent meg először 1925. október 10-én, de aztán csak az Egy csöppnyi Édenben (Bits of Paradise) 1976-ban, és utoljára. Valamiért nem tartozott a népszerű novellák közé, és a kritika sem foglakozott vele eléggé, pedig jó és szellemes.

A Tánc (The Dance) olyan, mint egy modern krimi, de a témája szintén a szerelem, valamint az Észak és a Dél közötti kulturális ellentét, mely szintén nem új keletű téma Fitzgerald oeuvre-jében. Megjelent a Red Book Magazine-ben, 1926 júniusában, majd 1976-ban a Bits of Paradise-ban (Egy csöppnyi Éden) is.

Ezt a történetet (Your Way and Mine) Fitzgerald 1926 februárjában írta a Salies-de-Bearn-i gyógyfürdőn a Francia Pireneusokban, ahol két hónapig „lebzselt” Zelda betegsége miatt. Az elbeszéléshez mellékelt levélben Fitzgerald ezt írta Obernek: „Ettől rosszabb elbeszélést talán még soha életemben nem írtam. Egyszerűen borzalmas! A közepénél már egyáltalán nem érdekelt… Nagyon kérlek – és ezt komolyan mondom – ne ajánld a Post-nak. Ahogy most állnak a dolgaim, azt hiszem, ez nem lenne jó taktika. A Red Book-nak se ajánld. Ebben a történetben semmi sincs az igazi énemből. Kétségbeesetten belevágtam egy történetbe – kitaláltam egy üzleti témát – olyasmit, amiben nem mozgok otthonosan. Kapjak inkább 1000 dollárt érte valamilyen másodrendű folyóirattól, mint a kétszeresét más valakitől. Nagyon erősen így érzek.” Az elbeszélést 1927 májusában viszont a Woman’s Home Companion szívesen közreadta, és olvasóknak nyilván tetszett, mert ez követően a Metro Newspaper Service szintén közölte. Ezek szerint mégsem lehetett olyan rossz, mint amilyennek Fitzgerald képzelte.

A Látogatás egy régi házban (A Short Trip Home) egy kísértethistória, méghozzá remek, Edgar Allan Poe stílusában. Az embernek a hideg futkos a hátán olvasás közben. Egy fiatal férfi találkozik a természetfelettivel, és megpróbál – sikeresen – megakadályozni egy életveszélyes viszonyt egy kísértet és egy elő széplány között.

Matthew J. Bruccoli, Fitzgerald életrajzírója elmondja, hogy 1926 decemberében két és fél éves franciaországi tartózkodása után az író visszatért Amerikába. Montgomeryben (Zelda szülővárosa) elfogadta John W. Considine-nak, az United Artist producerének felkérését arra, hogy írjon filmet a flapperek világáról. Fitzgerald elfogadta a felkérést, mert (mint mindig) kellett a pénz. Az volt a megállapodás, hogy Considine 3.500 dollárt fizet, amint elkészül a forgatókönyv, és 12.000 dollárt, ha jónak találja és elfogadja. Fitzgerald úgy gondolta, hogy három hét alatt megírja, ám e helyett Zelda és ő 1927. január elejétől március közepéig csak szórakozással, mulatozásokkal töltötte idejét Hollywoodban. A forgatókönyvet (Lipstick = A rúzs) Considine áprilisban visszadobta, nem tetszett neki. Fitzgerald ügynöke segítségével más stúdióknál és producereknél is próbálkozott, pl. B. P. Schulbergnél, de a forgatókönyv senkinek sem kellett. Végül Fitzgerald úgy gondolta, hogy átírja novellának a College Humor számára, de ezzel az ötletével is felhagyott. A Lipstick negyvenöt oldalas kézirata a Princetoni Egyetem Könyvtárában található. A gépírónő kis kezdő lehetett, mert végig elfogadta Fitzgerald helyesírási, stilisztikai és egyéb „aprócska” hibáit, s így azok mind benne maradtak a kéziratban. A szerkesztő ezeket természetesen kijavította.

A gazdag fiú (The Rich Boy) a Fitzgerald elbeszélések közül talán az egyik legjobb, igazi remekmű, legalább is sok kritikus annak tartja. Tulajdonképpen arról szól, hogyan pazarolja el erejét, energiáját, így egész életét is egy tehetséges fiatalember (Anson Hunter), amikor pedig gazdagságával nagy dolgokra lenne hivatott a történet szerzője szerint, aki Fitzgerald. Így a történet jól mutatja, hogy Fitzgeraldnak esze ágában sem volt hajbókolni a gazdagok előtt csak azért, mert gazdagok, hanem épp ellenkezőleg: megrótta őket a lehetőségekkel való nemtörődömségük miatt.  

Ez az elbeszélés (A szerelemhajó) 1927 augusztusában született az után, hogy Fitzgeraldék megjöttek Európából. Fitzgerald Az éj szelíd trónján kívánt dolgozni, de a regényírás lassan haladt, mert közben egy-két „pénzcsináló” novellát is kénytelen volt megírni. Ezt az elbeszélést is a jól fizető Saturday Evening Postnak írta, ahol meg is jelent. Akkoriban szerzőjének sok problémája akadt, s úgy tűnt, egész élete kudarc. A szerelemhajó tulajdonképpen azt tükrözi, hogyan próbálja keresni az író – de nem találja – ifjúkori reményeit és vágyait (a Gatsby téma). Ahhoz a retrospektív elbeszélés-csoporthoz tartozik, amit Fitzgerald szintén akkor és ott (Ellerslie-ben) írt. Ezek főként arról a lassan kamasszá váló Basil Duke-ról szóló elbeszélések, aki Keletre megy iskolába, de nehezen tud beilleszkedni az ottani társadalomba, akárcsak Fitzgerald külföldön. Nem tudott hazájától távol élni, mert egyszerűen nem ment. S ezekkel a múltba tekintő (retrospektív) történetekkel próbál legalább lelkileg kapcsolódni szülőföldjéhez, és azt igazolni, amit a Gatsbyben is mindig hangsúlyozott: „… fáradhatatlanul evezünk tovább, szemben az árral, mely szüntelen visszasodor bennünket a múltba.”

Fitzgerald több elbeszélésében is foglakozik ugyanazzal, vagy hasonló témával. A Jacob létrája például sokat előrevetít a Dick Diver – Rosemary Hoyt közt szövődő szerelmi viszonyról, mely Az éj szelíd trónjának az egyik érdekes mellékepizódja, és természetesen erősen önéletrajzi ihletésű.