A Fitzgerald összes elbeszéléseinek általam összeállított harmadik kötete a következő elbeszéléseket tartalmazza. (Igyekeztem a kronológiai sorrendet betartani, de ez különböző okokból kifolyólag nem mindig sikerül): 

1924-ben Fitzgerald még képes volt családi problémáit úgy kezelni, hogy egyszerűen „pénzcsináló” humoros elbeszéléseket írt belőlük. Így a Rag Marin Jones és a walesi herceg III. Kötet szemmel látható megismétlése annak, amit a Kalóz a szigeten mesél: egy gazdag fiatalember azzal nyeri el egy unatkozó dúsgazdag örökösnő kezét, hogy színjátékot rendez neki.

Az egy éjszaka alatt megírt Babazsúr egy roppant egyszerűnek látszó kis történet arról, hogy miért veszett össze két szomszédos házaspár egy gyerekzsúr miatt.

A Kidobott pénz (The Penny Spent) is egy olyan elbeszélés, mely azt mondja el, hogy a pénznek, vagy a vagyonnak semmi köze sincs az igazi nagy szerelemhez. Ez is többször ismétlődő téma Fitzgeraldnál. Lásd például a Rags Martinn Jones-t. A Saturday Evening Postban jelent meg először 1925. október 10-én, de aztán csak az Egy csöppnyi Édenben (Bits of Paradise) 1976-ban, és utoljára. Valamiért nem tartozott a népszerű novellák közé, és a kritika sem foglakozott vele eléggé, pedig jó és szellemes.

A Tánc (The Dance) olyan, mint egy modern krimi, de a témája szintén a szerelem, valamint az Észak és a Dél közötti kulturális ellentét, mely szintén nem új keletű téma Fitzgerald oeuvre-jében. Megjelent a Red Book Magazine-ben, 1926 júniusában, majd 1976-ban a Bits of Paradise-ban (Egy csöppnyi Éden) is.

Ezt a történetet (Your Way and Mine) Fitzgerald 1926 februárjában írta a Salies-de-Bearn-i gyógyfürdőn a Francia Pireneusokban, ahol két hónapig „lebzselt” Zelda betegsége miatt. Az elbeszéléshez mellékelt levélben Fitzgerald ezt írta Obernek: „Ettől rosszabb elbeszélést talán még soha életemben nem írtam. Egyszerűen borzalmas! A közepénél már egyáltalán nem érdekelt… Nagyon kérlek – és ezt komolyan mondom – ne ajánld a Post-nak. Ahogy most állnak a dolgaim, azt hiszem, ez nem lenne jó taktika. A Red Book-nak se ajánld. Ebben a történetben semmi sincs az igazi énemből. Kétségbeesetten belevágtam egy történetbe – kitaláltam egy üzleti témát – olyasmit, amiben nem mozgok otthonosan. Kapjak inkább 1000 dollárt érte valamilyen másodrendű folyóirattól, mint a kétszeresét más valakitől. Nagyon erősen így érzek.” Az elbeszélést 1927 májusában viszont a Woman’s Home Companion szívesen közreadta, és olvasóknak nyilván tetszett, mert ez követően a Metro Newspaper Service szintén közölte. Ezek szerint mégsem lehetett olyan rossz, mint amilyennek Fitzgerald képzelte.

A Látogatás egy régi házban (A Short Trip Home) egy kísértethistória, méghozzá remek, Edgar Allan Poe stílusában. Az embernek a hideg futkos a hátán olvasás közben. Egy fiatal férfi találkozik a természetfelettivel, és megpróbál – sikeresen – megakadályozni egy életveszélyes viszonyt egy kísértet és egy elő széplány között.

Matthew J. Bruccoli, Fitzgerald életrajzírója elmondja, hogy 1926 decemberében két és fél éves franciaországi tartózkodása után az író visszatért Amerikába. Montgomeryben (Zelda szülővárosa) elfogadta John W. Considine-nak, az United Artist producerének felkérését arra, hogy írjon filmet a flapperek világáról. Fitzgerald elfogadta a felkérést, mert (mint mindig) kellett a pénz. Az volt a megállapodás, hogy Considine 3.500 dollárt fizet, amint elkészül a forgatókönyv, és 12.000 dollárt, ha jónak találja és elfogadja. Fitzgerald úgy gondolta, hogy három hét alatt megírja, ám e helyett Zelda és ő 1927. január elejétől március közepéig csak szórakozással, mulatozásokkal töltötte idejét Hollywoodban. A forgatókönyvet (Lipstick = A rúzs) Considine áprilisban visszadobta, nem tetszett neki. Fitzgerald ügynöke segítségével más stúdióknál és producereknél is próbálkozott, pl. B. P. Schulbergnél, de a forgatókönyv senkinek sem kellett. Végül Fitzgerald úgy gondolta, hogy átírja novellának a College Humor számára, de ezzel az ötletével is felhagyott. A Lipstick negyvenöt oldalas kézirata a Princetoni Egyetem Könyvtárában található. A gépírónő kis kezdő lehetett, mert végig elfogadta Fitzgerald helyesírási, stilisztikai és egyéb „aprócska” hibáit, s így azok mind benne maradtak a kéziratban. A szerkesztő ezeket természetesen kijavította.

A gazdag fiú (The Rich Boy) a Fitzgerald elbeszélések közül talán az egyik legjobb, igazi remekmű, legalább is sok kritikus annak tartja. Tulajdonképpen arról szól, hogyan pazarolja el erejét, energiáját, így egész életét is egy tehetséges fiatalember (Anson Hunter), amikor pedig gazdagságával nagy dolgokra lenne hivatott a történet szerzője szerint, aki Fitzgerald. Így a történet jól mutatja, hogy Fitzgeraldnak esze ágában sem volt hajbókolni a gazdagok előtt csak azért, mert gazdagok, hanem épp ellenkezőleg: megrótta őket a lehetőségekkel való nemtörődömségük miatt.  

Ez az elbeszélés (A szerelemhajó) 1927 augusztusában született az után, hogy Fitzgeraldék megjöttek Európából. Fitzgerald Az éj szelíd trónján kívánt dolgozni, de a regényírás lassan haladt, mert közben egy-két „pénzcsináló” novellát is kénytelen volt megírni. Ezt az elbeszélést is a jól fizető Saturday Evening Postnak írta, ahol meg is jelent. Akkoriban szerzőjének sok problémája akadt, s úgy tűnt, egész élete kudarc. A szerelemhajó tulajdonképpen azt tükrözi, hogyan próbálja keresni az író – de nem találja – ifjúkori reményeit és vágyait (a Gatsby téma). Ahhoz a retrospektív elbeszélés-csoporthoz tartozik, amit Fitzgerald szintén akkor és ott (Ellerslie-ben) írt. Ezek főként arról a lassan kamasszá váló Basil Duke-ról szóló elbeszélések, aki Keletre megy iskolába, de nehezen tud beilleszkedni az ottani társadalomba, akárcsak Fitzgerald külföldön. Nem tudott hazájától távol élni, mert egyszerűen nem ment. S ezekkel a múltba tekintő (retrospektív) történetekkel próbál legalább lelkileg kapcsolódni szülőföldjéhez, és azt igazolni, amit a Gatsbyben is mindig hangsúlyozott: „… fáradhatatlanul evezünk tovább, szemben az árral, mely szüntelen visszasodor bennünket a múltba.”

Fitzgerald több elbeszélésében is foglakozik ugyanazzal, vagy hasonló témával. A Jacob létrája például sokat előrevetít a Dick Diver – Rosemary Hoyt közt szövődő szerelmi viszonyról, mely Az éj szelíd trónjának az egyik érdekes mellékepizódja, és természetesen erősen önéletrajzi ihletésű.

A Fitzgerald összes elbeszéléseinek általam összeállított harmadik kötete a következő elbeszéléseket tartalmazza. (Igyekeztem a kronológiai sorrendet betartani, de ez különböző okokból kifolyólag nem mindig sikerül): 

1924-ben Fitzgerald még képes volt családi problémáit úgy kezelni, hogy egyszerűen „pénzcsináló” humoros elbeszéléseket írt belőlük. Így a Rag Marin Jones és a walesi herceg III. Kötet szemmel látható megismétlése annak, amit a Kalóz a szigeten mesél: egy gazdag fiatalember azzal nyeri el egy unatkozó dúsgazdag örökösnő kezét, hogy színjátékot rendez neki.

Az egy éjszaka alatt megírt Babazsúr egy roppant egyszerűnek látszó kis történet arról, hogy miért veszett össze két szomszédos házaspár egy gyerekzsúr miatt.

A Kidobott pénz (The Penny Spent) is egy olyan elbeszélés, mely azt mondja el, hogy a pénznek, vagy a vagyonnak semmi köze sincs az igazi nagy szerelemhez. Ez is többször ismétlődő téma Fitzgeraldnál. Lásd például a Rags Martinn Jones-t. A Saturday Evening Postban jelent meg először 1925. október 10-én, de aztán csak az Egy csöppnyi Édenben (Bits of Paradise) 1976-ban, és utoljára. Valamiért nem tartozott a népszerű novellák közé, és a kritika sem foglakozott vele eléggé, pedig jó és szellemes.

A Tánc (The Dance) olyan, mint egy modern krimi, de a témája szintén a szerelem, valamint az Észak és a Dél közötti kulturális ellentét, mely szintén nem új keletű téma Fitzgerald oeuvre-jében. Megjelent a Red Book Magazine-ben, 1926 júniusában, majd 1976-ban a Bits of Paradise-ban (Egy csöppnyi Éden) is.

Ezt a történetet (Your Way and Mine) Fitzgerald 1926 februárjában írta a Salies-de-Bearn-i gyógyfürdőn a Francia Pireneusokban, ahol két hónapig „lebzselt” Zelda betegsége miatt. Az elbeszéléshez mellékelt levélben Fitzgerald ezt írta Obernek: „Ettől rosszabb elbeszélést talán még soha életemben nem írtam. Egyszerűen borzalmas! A közepénél már egyáltalán nem érdekelt… Nagyon kérlek – és ezt komolyan mondom – ne ajánld a Post-nak. Ahogy most állnak a dolgaim, azt hiszem, ez nem lenne jó taktika. A Red Book-nak se ajánld. Ebben a történetben semmi sincs az igazi énemből. Kétségbeesetten belevágtam egy történetbe – kitaláltam egy üzleti témát – olyasmit, amiben nem mozgok otthonosan. Kapjak inkább 1000 dollárt érte valamilyen másodrendű folyóirattól, mint a kétszeresét más valakitől. Nagyon erősen így érzek.” Az elbeszélést 1927 májusában viszont a Woman’s Home Companion szívesen közreadta, és olvasóknak nyilván tetszett, mert ez követően a Metro Newspaper Service szintén közölte. Ezek szerint mégsem lehetett olyan rossz, mint amilyennek Fitzgerald képzelte.

A Látogatás egy régi házban (A Short Trip Home) egy kísértethistória, méghozzá remek, Edgar Allan Poe stílusában. Az embernek a hideg futkos a hátán olvasás közben. Egy fiatal férfi találkozik a természetfelettivel, és megpróbál – sikeresen – megakadályozni egy életveszélyes viszonyt egy kísértet és egy elő széplány között.

Matthew J. Bruccoli, Fitzgerald életrajzírója elmondja, hogy 1926 decemberében két és fél éves franciaországi tartózkodása után az író visszatért Amerikába. Montgomeryben (Zelda szülővárosa) elfogadta John W. Considine-nak, az United Artist producerének felkérését arra, hogy írjon filmet a flapperek világáról. Fitzgerald elfogadta a felkérést, mert (mint mindig) kellett a pénz. Az volt a megállapodás, hogy Considine 3.500 dollárt fizet, amint elkészül a forgatókönyv, és 12.000 dollárt, ha jónak találja és elfogadja. Fitzgerald úgy gondolta, hogy három hét alatt megírja, ám e helyett Zelda és ő 1927. január elejétől március közepéig csak szórakozással, mulatozásokkal töltötte idejét Hollywoodban. A forgatókönyvet (Lipstick = A rúzs) Considine áprilisban visszadobta, nem tetszett neki. Fitzgerald ügynöke segítségével más stúdióknál és producereknél is próbálkozott, pl. B. P. Schulbergnél, de a forgatókönyv senkinek sem kellett. Végül Fitzgerald úgy gondolta, hogy átírja novellának a College Humor számára, de ezzel az ötletével is felhagyott. A Lipstick negyvenöt oldalas kézirata a Princetoni Egyetem Könyvtárában található. A gépírónő kis kezdő lehetett, mert végig elfogadta Fitzgerald helyesírási, stilisztikai és egyéb „aprócska” hibáit, s így azok mind benne maradtak a kéziratban. A szerkesztő ezeket természetesen kijavította.

A gazdag fiú (The Rich Boy) a Fitzgerald elbeszélések közül talán az egyik legjobb, igazi remekmű, legalább is sok kritikus annak tartja. Tulajdonképpen arról szól, hogyan pazarolja el erejét, energiáját, így egész életét is egy tehetséges fiatalember (Anson Hunter), amikor pedig gazdagságával nagy dolgokra lenne hivatott a történet szerzője szerint, aki Fitzgerald. Így a történet jól mutatja, hogy Fitzgeraldnak esze ágában sem volt hajbókolni a gazdagok előtt csak azért, mert gazdagok, hanem épp ellenkezőleg: megrótta őket a lehetőségekkel való nemtörődömségük miatt.  

Ez az elbeszélés (A szerelemhajó) 1927 augusztusában született az után, hogy Fitzgeraldék megjöttek Európából. Fitzgerald Az éj szelíd trónján kívánt dolgozni, de a regényírás lassan haladt, mert közben egy-két „pénzcsináló” novellát is kénytelen volt megírni. Ezt az elbeszélést is a jól fizető Saturday Evening Postnak írta, ahol meg is jelent. Akkoriban szerzőjének sok problémája akadt, s úgy tűnt, egész élete kudarc. A szerelemhajó tulajdonképpen azt tükrözi, hogyan próbálja keresni az író – de nem találja – ifjúkori reményeit és vágyait (a Gatsby téma). Ahhoz a retrospektív elbeszélés-csoporthoz tartozik, amit Fitzgerald szintén akkor és ott (Ellerslie-ben) írt. Ezek főként arról a lassan kamasszá váló Basil Duke-ról szóló elbeszélések, aki Keletre megy iskolába, de nehezen tud beilleszkedni az ottani társadalomba, akárcsak Fitzgerald külföldön. Nem tudott hazájától távol élni, mert egyszerűen nem ment. S ezekkel a múltba tekintő (retrospektív) történetekkel próbál legalább lelkileg kapcsolódni szülőföldjéhez, és azt igazolni, amit a Gatsbyben is mindig hangsúlyozott: „… fáradhatatlanul evezünk tovább, szemben az árral, mely szüntelen visszasodor bennünket a múltba.”

Fitzgerald több elbeszélésében is foglakozik ugyanazzal, vagy hasonló témával. A Jacob létrája például sokat előrevetít a Dick Diver – Rosemary Hoyt közt szövődő szerelmi viszonyról, mely Az éj szelíd trónjának az egyik érdekes mellékepizódja, és természetesen erősen önéletrajzi ihletésű.

A Fitzgerald összes elbeszéléseinek általam összeállított harmadik kötete a következő elbeszéléseket tartalmazza. (Igyekeztem a kronológiai sorrendet betartani, de ez különböző okokból kifolyólag nem mindig sikerül): 

1924-ben Fitzgerald még képes volt családi problémáit úgy kezelni, hogy egyszerűen „pénzcsináló” humoros elbeszéléseket írt belőlük. Így a Rag Marin Jones és a walesi herceg III. Kötet szemmel látható megismétlése annak, amit a Kalóz a szigeten mesél: egy gazdag fiatalember azzal nyeri el egy unatkozó dúsgazdag örökösnő kezét, hogy színjátékot rendez neki.

Az egy éjszaka alatt megírt Babazsúr egy roppant egyszerűnek látszó kis történet arról, hogy miért veszett össze két szomszédos házaspár egy gyerekzsúr miatt.

A Kidobott pénz (The Penny Spent) is egy olyan elbeszélés, mely azt mondja el, hogy a pénznek, vagy a vagyonnak semmi köze sincs az igazi nagy szerelemhez. Ez is többször ismétlődő téma Fitzgeraldnál. Lásd például a Rags Martinn Jones-t. A Saturday Evening Postban jelent meg először 1925. október 10-én, de aztán csak az Egy csöppnyi Édenben (Bits of Paradise) 1976-ban, és utoljára. Valamiért nem tartozott a népszerű novellák közé, és a kritika sem foglakozott vele eléggé, pedig jó és szellemes.

A Tánc (The Dance) olyan, mint egy modern krimi, de a témája szintén a szerelem, valamint az Észak és a Dél közötti kulturális ellentét, mely szintén nem új keletű téma Fitzgerald oeuvre-jében. Megjelent a Red Book Magazine-ben, 1926 júniusában, majd 1976-ban a Bits of Paradise-ban (Egy csöppnyi Éden) is.

Ezt a történetet (Your Way and Mine) Fitzgerald 1926 februárjában írta a Salies-de-Bearn-i gyógyfürdőn a Francia Pireneusokban, ahol két hónapig „lebzselt” Zelda betegsége miatt. Az elbeszéléshez mellékelt levélben Fitzgerald ezt írta Obernek: „Ettől rosszabb elbeszélést talán még soha életemben nem írtam. Egyszerűen borzalmas! A közepénél már egyáltalán nem érdekelt… Nagyon kérlek – és ezt komolyan mondom – ne ajánld a Post-nak. Ahogy most állnak a dolgaim, azt hiszem, ez nem lenne jó taktika. A Red Book-nak se ajánld. Ebben a történetben semmi sincs az igazi énemből. Kétségbeesetten belevágtam egy történetbe – kitaláltam egy üzleti témát – olyasmit, amiben nem mozgok otthonosan. Kapjak inkább 1000 dollárt érte valamilyen másodrendű folyóirattól, mint a kétszeresét más valakitől. Nagyon erősen így érzek.” Az elbeszélést 1927 májusában viszont a Woman’s Home Companion szívesen közreadta, és olvasóknak nyilván tetszett, mert ez követően a Metro Newspaper Service szintén közölte. Ezek szerint mégsem lehetett olyan rossz, mint amilyennek Fitzgerald képzelte.

A Látogatás egy régi házban (A Short Trip Home) egy kísértethistória, méghozzá remek, Edgar Allan Poe stílusában. Az embernek a hideg futkos a hátán olvasás közben. Egy fiatal férfi találkozik a természetfelettivel, és megpróbál – sikeresen – megakadályozni egy életveszélyes viszonyt egy kísértet és egy elő széplány között.

Matthew J. Bruccoli, Fitzgerald életrajzírója elmondja, hogy 1926 decemberében két és fél éves franciaországi tartózkodása után az író visszatért Amerikába. Montgomeryben (Zelda szülővárosa) elfogadta John W. Considine-nak, az United Artist producerének felkérését arra, hogy írjon filmet a flapperek világáról. Fitzgerald elfogadta a felkérést, mert (mint mindig) kellett a pénz. Az volt a megállapodás, hogy Considine 3.500 dollárt fizet, amint elkészül a forgatókönyv, és 12.000 dollárt, ha jónak találja és elfogadja. Fitzgerald úgy gondolta, hogy három hét alatt megírja, ám e helyett Zelda és ő 1927. január elejétől március közepéig csak szórakozással, mulatozásokkal töltötte idejét Hollywoodban. A forgatókönyvet (Lipstick = A rúzs) Considine áprilisban visszadobta, nem tetszett neki. Fitzgerald ügynöke segítségével más stúdióknál és producereknél is próbálkozott, pl. B. P. Schulbergnél, de a forgatókönyv senkinek sem kellett. Végül Fitzgerald úgy gondolta, hogy átírja novellának a College Humor számára, de ezzel az ötletével is felhagyott. A Lipstick negyvenöt oldalas kézirata a Princetoni Egyetem Könyvtárában található. A gépírónő kis kezdő lehetett, mert végig elfogadta Fitzgerald helyesírási, stilisztikai és egyéb „aprócska” hibáit, s így azok mind benne maradtak a kéziratban. A szerkesztő ezeket természetesen kijavította.

A gazdag fiú (The Rich Boy) a Fitzgerald elbeszélések közül talán az egyik legjobb, igazi remekmű, legalább is sok kritikus annak tartja. Tulajdonképpen arról szól, hogyan pazarolja el erejét, energiáját, így egész életét is egy tehetséges fiatalember (Anson Hunter), amikor pedig gazdagságával nagy dolgokra lenne hivatott a történet szerzője szerint, aki Fitzgerald. Így a történet jól mutatja, hogy Fitzgeraldnak esze ágában sem volt hajbókolni a gazdagok előtt csak azért, mert gazdagok, hanem épp ellenkezőleg: megrótta őket a lehetőségekkel való nemtörődömségük miatt.  

Ez az elbeszélés (A szerelemhajó) 1927 augusztusában született az után, hogy Fitzgeraldék megjöttek Európából. Fitzgerald Az éj szelíd trónján kívánt dolgozni, de a regényírás lassan haladt, mert közben egy-két „pénzcsináló” novellát is kénytelen volt megírni. Ezt az elbeszélést is a jól fizető Saturday Evening Postnak írta, ahol meg is jelent. Akkoriban szerzőjének sok problémája akadt, s úgy tűnt, egész élete kudarc. A szerelemhajó tulajdonképpen azt tükrözi, hogyan próbálja keresni az író – de nem találja – ifjúkori reményeit és vágyait (a Gatsby téma). Ahhoz a retrospektív elbeszélés-csoporthoz tartozik, amit Fitzgerald szintén akkor és ott (Ellerslie-ben) írt. Ezek főként arról a lassan kamasszá váló Basil Duke-ról szóló elbeszélések, aki Keletre megy iskolába, de nehezen tud beilleszkedni az ottani társadalomba, akárcsak Fitzgerald külföldön. Nem tudott hazájától távol élni, mert egyszerűen nem ment. S ezekkel a múltba tekintő (retrospektív) történetekkel próbál legalább lelkileg kapcsolódni szülőföldjéhez, és azt igazolni, amit a Gatsbyben is mindig hangsúlyozott: „… fáradhatatlanul evezünk tovább, szemben az árral, mely szüntelen visszasodor bennünket a múltba.”

Fitzgerald több elbeszélésében is foglakozik ugyanazzal, vagy hasonló témával. A Jacob létrája például sokat előrevetít a Dick Diver – Rosemary Hoyt közt szövődő szerelmi viszonyról, mely Az éj szelíd trónjának az egyik érdekes mellékepizódja, és természetesen erősen önéletrajzi ihletésű.